Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam a péntek esték mindig ugyanúgy kezdődnek: leülök a laptop elé, kinyitom a hűtőt, és azon gondolkodom, mi értelme az egész hétnek, ha úgyis csak elszalad. A munkám nem rossz, csak éppen olyan, mintha minden nap ugyanazt a szürke feladatot csinálnám újra meg újra, és a fizetés is pont annyi, hogy ne haljak éhen, de ne is legyen kedvem nagy álmokat szövögetni. A barátaim egy része elköltözött, a másik része pedig inkább sorozatokat néz, mint hogy eljöjjön egy sörre. Így aztán egyedül maradtam a gondolataimmal, meg a telefonommal, ami este tízkor már szinte hívogat, hogy görgessek valamit, bármit, csak ne kelljen magammal foglalkozni. És akkor találtam rá a
grubershop.hu oldalára, majdnem véletlenül, egy unalmas hirdetés alatt.
Először csak nézegettem. Nem is akartam játszani, csak úgy bámultam a játékokat, a pörgő tárcsákat, a kártyákat, az egész csillogást. Aztán gondoltam, miért ne, egy kis szórakozás, úgyis csak ülök itt, mint egy kő. Be is regisztráltam, és rögtön kaptam valami bónuszt, amit aztán persze el is füstöltem vagy fél óra alatt. Nem is emlékszem, mire tettem, csak arra, hogy a végén ott volt a nulla, vagy inkább a mínusz, és én meg csak bámultam a képernyőt, mintha az hozta volna rám a bajt. Az első este után úgy éreztem, hogy hülye voltam, és megfogadtam, hogy soha többet. Aztán eltelt egy hét, jött megint a péntek, és megint ott ültem, és megint azon gondolkodtam, mi értelme van ennek az egésznek.
Na, és itt jön az a rész, amitől az ember azt hiszi, hogy a történetek csak a filmekben fordulnak elő. Egyik este, amikor már majdnem lecsuktam a laptopot, megláttam egy játékot, ami egyszerűnek tűnt, valami kártyás dolog, és gondoltam, felteszem a maradék aprót, ami a virtuális számlámon volt. Nem számítottam semmire, tényleg semmire. Aztán egyszer csak elkezdtek jönni a nyerések. Aprók, aztán nagyobbak, aztán meg olyanok, hogy fel kellett állnom a székből, mert nem hittem el, hogy a képernyőn látott összeg valóban ott van. Nevettem, mint egy idióta, egyedül a szobában, a kutya meg csak nézett rám, mintha megbolondultam volna. Akkor éreztem először, hogy valami megváltozott, hogy nem csak úgy elütöttem az időt, hanem tényleg történt valami velem, valami jó, valami váratlan.
Aznap este nem tudtam elaludni. Nem az izgalom miatt, hanem mert folyton azon járt az eszem, hogy ez most tényleg megtörtént-e. Másnap felmentem, és láttam, hogy a nyeremény ott van a számlámon, és ki is tudtam venni, nem volt semmi trükk, semmi apróbetűs rész. Ez volt az a pont, amikor azt éreztem, hogy talán nem is vagyok olyan szerencsétlen, mint gondoltam. Persze tudom, hogy ez nem fog minden nap megtörténni, és nem is akarom, hogy ez legyen az életem, de az a pár nap, amíg tartott, valahogy kihúzott a szürkeségből. Mintha kaptam volna egy kis lélegzetvételt, egy kis színt a hétköznapokba.
Azóta néha még benézek, de már másképp. Nem azért, hogy meneküljek, hanem mert jó érzés tudni, hogy bármikor történhet valami váratlan. Néha persze veszítek, és olyankor eszembe jut az első este, amikor csak bámultam a nullát, de már nem idegesítem magam rajta. Inkább nevetek magamon, és elmondom a kollégáknak, milyen hülye voltam, hogy egy egész estét elpazaroltam a semmire. De aztán eszembe jut az a pillanat, amikor a nyeremény megjelent a képernyőn, és újra elmosolyodom. Nem az összeg miatt, hanem mert akkor úgy éreztem, hogy mégiscsak történhet velem valami jó, még akkor is, ha előtte egész héten csak a szürkeséget láttam. És talán ez a legfontosabb: nem a pénz, hanem az a kis izgalom, ami pár napra kiszakított a mókuskerékből. Azóta kicsit jobban figyelek magamra, néha elmegyek sétálni ahelyett, hogy a laptop előtt ülnék, de azért a péntek esték már nem olyan egyhangúak, mint régen.